Puzzls: Brassón innen, Dunán túl

2022. június 22. 12:04 - Girlinthemirror_music

Első esténk R&B/indie fellépője Barabás Réka, művésznevén Puzzls, filmes végzettségű énekes-dalszerző. Egzisztenciális témákról, a szerelemről, a szorongásról és olyan témákról ír, amelyeket személyes élményekből és hétköznapi történetekből merít. Dalait leadta már a BBC és a Petőfi rádió, a Spotify-on már több, mint egymillióan hallották Sweet Dreams című feldolgozását, és most készen áll arra, hogy Budapesten is megmutassa nekünk sokoldalú zenei világát.

photo_4.png

BBM: Amikor megtaláltalak a Spotify-on, annyira megörültem neked, mert korábban nem ismertem olyan magyar zenészt, aki bedroom popot csinál, és maga adja ki a zenéjét. Rögtön mondtam a barátomnak, hogy figyelj, találtam egy lányt, aki ugyanolyan mint mi, írja otthon, a szobájában a dalokat, feltölti a Distrokidre, és megjelenteti. Neked hogy jött ez az irány?

Puzzls: Jó kérdés! Már kiskorom óta énekelek. Az iskolában volt egy négy lányból álló kis népzenecsoportunk, és felléptünk sokféle rendezvényen. 9–12. osztály között volt együttesünk is. A zene mindig benne volt az életemben, de úgy döntöttem, hogy filmet fogok tanulni, és a filmszak alatt nem nagyon foglalkoztam vele. Amikor elvégeztem az egyetemet, és nem tudtam, mit kezdjek magammal, akkor elkezdett hiányozni a zene, és akkor kezdtem el megírni az első dalaimat. 5 évig énektanárhoz is jártam, de 2019 előtt csak covereket készítettem, és nem volt semmilyen saját számom. 2020-ban jelentettem meg az első saját dalaimat. Egy évet kihagytam az egyetem után, direkt nem mentem mesterszakra, és ebben az egy évben komolyan nekiálltam zenéket írni. Online találtam producereket, akik zenei alapokat készítettek nekem, és most itt vagyok.

BBM: Mesélj egy kicsit arról, hogy honnan jött a Puzzls név! Kapcsolatban áll azzal, ahogy a dalokat írod?

Puzzls: Igen is és nem is. Instagramon, illetve mindenhol sstuckonapuzzle a nevem, mert Alex Turner „Stuck on the puzzle” című dala a kedvenc számom. Korábban más művésznevem volt, de valaki a YouTube-on azt írta egy kommentbe, hogy „Great job, Puzzls!” Megtetszett, úgy éreztem, hogy a Puzzls sokkal jobb, mint az a név, amit előtte használtam, és úgy éreztem magam, hogy hú, mostantól Puzzls leszek. Úgyhogy így lettem Puzzls. De amúgy ilyen Puzzls-módon is írom a számokat, szóval van benne valami.

BBM: Nagyon jó a hangzása ennek a névnek, végül is egy szótag, könnyen ki lehet mondani, megjegyzi az ember.

Puzzls: És úgy döntöttem, hogy az E betűt törlöm, mert volt egy másik Puzzles a Spotify-on, és azt szerettem volna, hogy egyedi legyen.

BBM: Aki felkeresi a Spotify-on a profilodat, az milyen stílusú vagy hangulatú zenéket találhat?

Puzzls: A bedroom pop, az indie pop és az alternatív R&B a fő műfajom, de dolgozom elektronikus producerekkel is, úgyhogy van egy pár EDM számom is. De inkább az indie-t és az alternatív R&B-t tartom a saját stílusodnak. Amikor zenét hallgatok, nem úgy van, hogy csak a rockot, vagy csak az R&B-t szeretem, hanem mindenfélét hallgatok, ezért nem szeretem dobozba rakni magam, hogy csak egy műfajt készítek. Ha megtetszik egy zenei alap, akkor úgy vagyok vele, hogy miért ne?

BBM: Inkább stúdiózenésznek, vagy inkább koncertező zenésznek tartod magad?

Puzzls: Most inkább stúdiózenésznek, mert nem nagyon volt lehetőségem koncertre, de nagyon szeretnék többet koncertezni. Eddig egy volt a Szimplában, és voltam még Münchenben egy open micon, ahol csak két számot énekeltem, mert nem a saját koncertem volt. De mindenképp szeretnék fellépni, mert nagyon jól éreztem magam a Szimplában.

szimpla_9.png

BBM: Hogyan készültél a Lemming-programos fellépésre? Van-e valamilyen módszered?

Puzzls: Attól kezdve, hogy megtudtam, hogy megkaptam a fellépési lehetőséget, mindennap elénekeltem az egyórás szettet az elejétől a végéig. Volt egy hét, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit fáj a torkom, akkor tartottam két-három nap szünetet, de így készültem, minden nap gyakoroltam. Ez fontos volt, mivel itthon általában szakaszonként veszem fel a számokat, nem az elejétől a végéig, hogy a hangom mindig friss legyen. Közben teát iszom, és felveszem hetvenszer az első szakaszt, aztán a másodikat, és így tovább. Nagyon nehéz volt az elején egy órán keresztül énekelni. Az első próbán az első két szám után alig kaptam levegőt. Szóval láttam, hogy nehéz lesz, de mivel minden nap gyakoroltam, megszoktam.

BBM: Mondjuk az kihívást okozhat, ha a verse vége belecsúszik a refrén elejébe. Az egyik még meg nem jelent számodban, a Törtetőben van pont az, hogy szakaszonként vetted fel, és van egy kis átfedés néha. Ha ilyen helyzet van, azt hogy oldod meg?

Puzzls: A Törtetőt a végén több verzióban próbáltam el, vagy úgy, hogy az utolsó szót nagyon hamar mondtam ki, hogy aztán tudjam a refrént is énekelni, vagy volt, hogy nagyon hosszúra nyújtottam az utolsó szót, és aztán a refrén második sorától kezdtem az éneket. Szóval attól függ. Az élő verzió nem lehet ugyanolyan, mint a felvétel, mert nem lehet mindent ugyanúgy énekelni.

BBM: A felvételhez képest az is nehézséget okozhat, hogy te többször veszed fel a hangodat, meg harmóniákat is veszel fel, szóval ezt nem lehet ugyanúgy előadni. Én is így vagyok vele, hogy van egy stúdióverzió, meg egy előadási verzió.

Puzzls: Igen, és a hátteret úgy készítettem el a legtöbb számhoz, hogy ahol van harmónia, ott rajta hagytam az alapon, én csak a fő szólamot énekeltem.

BBM: Már több mint 10 ezer hallgatód van a Spotify-on, voltál már a BBC rádióban, a Petőfi rádióban, és 1 millió lejátszást elért az egyik dalod. Hogy állsz hozzá ezekhez a sikerekhez? Nem ijeszt meg?

Puzzls: Ezt az egymilliós hallgatást igazából még nem tudom felfogni. Olyan óriási szám számomra, igazából csak most kezdtem, és a többi számra is nagyon sok lejátszás jön. Szerintem még nem fogtam fel 100%-osan ezt a figyelmet, és ugyanúgy éldegélek, ahogy eddig, de mindenképpen nagyon örülök annak, hogy az embereknek bejön az, amit csinálok.

BBM: Ez nagyon nagy eredmény, és gratulálok hozzá! Nagyon ügyes vagy, és jól megtalálod a lehetőségeket. Neked a zene terén van valami specifikus célod, hogy valamilyen rádióba vagy felületre bekerülj?

Puzzls: Ilyen spéci céljaim nincsenek, hogy egy adott rádióba bekerüljek. De mindenképpen az lenne a fő cél, hogy a zenéből egy nap megélhessek, és csak ezzel tudjak foglalkozni, ne kelljen más mellékfoglalkozás. Mondjuk ilyen fesztiválos céljaim vannak, hogy szeretnék egyszer a Szigeten fellépni. Emlékszem, hogy amikor 2019-ben voltam a Szigeten, amikor a Twenty One Pilots lépett fel, volt egy tábla az egyik színpad mellett, és mindenki felírhatta, hogy mit szeretne elérni. Én felírtam, hogy „majd egy nap szeretnék én is a Szigeten fellépni”. Úgyhogy mondjuk ez lenne egy kifejezett cél.

BBM: Remélem, sikerül! Te Berlinben élsz életvitelszerűen, viszont kvázi Budapesten alakult ki a rajongói köröd a Spotify-kiemeléseknek köszönhetően. Elég nagy erőfeszítés ide mindig eljönni koncertezni. Neked ez nem jelent gondot?

Puzzls: Igazából azért vagyok Berlinben, mert itt végzem a mesterszakot, de június végén leadom a dolgozatomat, és már nem kötne ide semmi ezen kívül. Persze ha kapok egy munkát, akkor szívesen maradnék itt, mert nagyon szeretem Berlint, de ilyen szempontból egy kicsit komplikált. Ha Budapesten van a legtöbb hallgató, és ott lenne lehetőség koncertezni, akkor bonyolult lenne mindig oda-vissza utazni. De még nem tudom, milyen terveim vannak, azt sem tudom, hogy 1-2 hónap múlva hol leszek. Viszont eléggé nyitott vagyok, úgyhogy majd meglátjuk!

BBM: Egy dolgot viszont tudunk, hogy augusztus 12-én Budapesten leszel 7 órától a Három Hollóban. Úgyhogy ez egy biztos pont a jövőben.

Puzzls: Igen, és nagyon várom!

BBM: Mivel készülsz? Ugyanazt fogod előadni, mint a Szimplában?

Puzzls: Nem ugyanazt, mert a Szimpla kertben sokkal hosszabb volt a fellépésem, és elég nehéz volt kiválasztani, hogy melyik az a pár szám, ami fontosabb, mint a többi. Még mindig van egy-kettő, amin gondolkodom, hogy kicseréljem-e vagy sem, még eldöntöm a próbák alatt. De új szám nem lesz. Ez a Szimplának egy rövidebb változata lesz.

BBM: Milyen a magyar nyelvvel a viszonyod? Magyar vagy, de a számaid többsége angol nyelvű, és most jelent csak meg az első magyar számod, az apja lánya.

Puzzls: Én Brassóból származom, magyar iskolába jártam 12 évig, otthon magyarul beszélünk, magyar az anyanyelvem, tehát elég jó viszonyban vagyunk. De hetedik óta csak angolul olvasok, eredeti nyelven, mert azelőtt sok magyar fordítást olvastam, és rájöttem, hogy el tudom olvasni ezeket a könyveket az eredeti nyelven is, és azóta sokkal könnyebben jött az angol, főleg zeneszámok írása közben. Nem is gondoltam, hogy magyarul fogok írni. Ez onnan jött, hogy a magyar Spotify annyira sokat segített nekem, hogy gondoltam, megpróbálok egy magyart írni. De valamiért könnyebb angolul. Például az apja lánya igazi Puzzls-stílusban íródott. Kiválasztottam a kedvenc magyar szavaimat, amelyeknek jó, ropogós, dallamos hangzásuk van, aztán próbálgattam összerakni, és így született a szám.

BBM: Észrevettem a dalaidban, hogy sokszor megjelenik egy olyan karakter, aki kicsit kívülálló. Például az apja lányában volt egy sor: „a türelem rózsát terem, de egy napraforgót ültettem”. Illetve az új számodban is megjelenik egy kicsit a kívülállóság, amit Coldsszal írtál. Ez mennyire tudatos neked?

Puzzls: Én is eléggé kívülállóként nézek magamra, mert eléggé csendes személyiség vagyok, introvertált, és sokszor nehéz újabb helyzetekben kibontakoznom. És éppen ezért én is kívülállóként tekintek magamra. Úgyhogy lehet, hogy ezért is jelenik meg ilyen sok számomban ez a téma.

BBM: Említetted, hogy szeretnél a zenéből megélni. Mi kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon? Milyen eredményeket kellene elérned?

Puzzls: Mindenképp a legnagyobb dolog az a koncertezés. Streamekkel csak akkor lehet jól megélni, ha milliókról beszélünk, amiről még nem igazán van szó azon az egy számon kívül. Amúgy a TikTokról írom a mesterszakos dolgozatomat, és a TikTok egész jó platform ahhoz, hogy megmutasd magad a világnak. Úgyhogy azzal fogok most jobban foglalkozni, hogy a saját TikTokomat növeljem. Az a lényeg szerintem, hogy minél több ember tudjon rólad, és akkor el tudják dönteni, hogy tetszik-e nekik az, amit te csinálsz. Szóval a koncertezés, esetleg még a merch eladás a fő dolgok, amikből a zenészek meg tudnak élni manapság.

BBM: Azon nem gondolkodtál, hogy más embereknek írj dalt?

Puzzls: Egyelőre ezen nem igazán gondolkoztam még. Írtam párszor már másoknak, de mivel ott sem olyan nagy az ügyfélköröm, eddig még csak 2-3-szor kaptam megbízást 2-300 dollárért, de évente ennyi bevételből nem lehet megélni, ahhoz több ügyfél kellene.

BBM: Van-e esetleg kedvenc dalod azok közül, amiket eddig írtál? Vagy egy kedvenc részleted az egyik dalszövegből?

Puzzls: Van egy kedvencem, de az még nem jelent meg. És azok közül, amelyek megjelentek, a kislemezes dalaimat nagyon szeretem. A megírása közben a Steps volt az, ami közben a legjobban éreztem magam. Ennek a dallama is játékosabbra sikerült, de igazából az összeset nagyon szeretem, és mindegyiket más okból szeretem, szóval nagyon nehéz mondani egy kedvencet. Van egy számom, aminek a címe „Over and over and over”, ami szorongásról és az OCD-ről szól, de egy vidámabb lencsén keresztül, és nagyon várom, hogy megjelenjen. Csak valamikor, ha új producerekkel dolgozom, sokszor komplikáltabb olyan dátumokat egyeztetni, amik mindenkinek jók, és most nagyon komplikált a folyamat ezzel a producerrel. Nagyon jó zenei alapokat készít, imádom. Igazából két számot is írtam neki, és mind a kettőnél kész van már a szöveg, a dallam, és felvettem az éneket, csak még nincs meg a végső master. Várom, hogy mikor lesz kész, hogy fel tudjuk tölteni. De van, amikor egy kicsit jobban kell az embereket húzni magad után. Nagyon várom már, hogy feltölthessem őket. De augusztusban elő fogom adni őket, szóval aki jön, az meghallgathatja!

BBM: Vannak már terveid azzal kapcsolatban, hogy mikor publikálod a következő számot?

Puzzls: Ezt a számot már decemberben megírtam, szóval a naptáramba úgy írtam be, hogy július 8-án kellene megjelennie, gondoltam, addig meglesz, de sajnos nem hiszem, hogy elkészül. A Törtetővel kapcsolatban augusztus végére gondoltunk, és utána 4–6 hetente szeretnék új számot megjelentetni. Egyelőre a nyárra nincs még betervezve semmi.

BBM: Kíváncsian várom az új dalaidat, és köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! 

Puzzls-t legközelebb a Három Hollóban hallhatjátok augusztus 12-én. Legyetek ti is részesei a koncertnek!

Kíváncsi vagy, milyen dalokat hallhatsz majd augusztusban? Hangolódj az augusztusi koncertre ezzel a playlisttel!

Puzzls: Youtube | Spotify | Instagram | Facebook

süti beállítások módosítása